Krisztina

Pénztáros
title
Krisztina édesanya több éve dolgozott pénztárosként. Csak akkor döbbent rá, hogy bárkit bármikor üzemi baleset érhet, amikor már késő volt: vele is megtörtént a baj. Egyik munkanapja vége felé az egyik vásárló véletlenül ráejtett a kezére egy 15 kg-os kutyaeledeles zsákot. „Imádtam a munkámat, és abban reménykedtem, hogy akár nyugdíjas koromig kasszásként dolgozhatom. A baleset napján minden a szokásos mederben zajlott, semmi különös nem történt… egészen addig, amíg be nem következett a baleset”, idézte fel a drámai pillanatokat az Egyenlő.hunak az asszony. „Kórházba kerültem, ahol megállapították, hogy több helyen is eltört a csuklóm. Műteni nem lehetett, ezért begipszelték. Sajnos annyira tönkrement a kezem, hogy soha többé nem tudom majd rendesen használni. Pokoli kínok közt élek, fájdalomcsillapító nélkül létezni sem tudnék. Az orvosszakértő megállapította, hogy a csuklóm már sosem lesz a régi; leszázalékoltak, dolgozni biztos nem tudok már. A munkahelyemről is el kellett jönnöm”, mondta elkeseredetten Krisztina. A kereskedelmi vállalat először nem akarta elismerni felelősségét a Krisztinát ért munkahelyi balesetben, ezért az Egyenlő.huhoz fordult jogi segítségért. „A szakszervezet ügyvédet és igazságügyi orvosszakértőt biztosított Krisztina számára. Végül a bíróságon sikerült megegyeznünk a céggel, amely elismerte, hogy munkahelyi baleset történt, és ki is fizették az általunk kért összeget. Krisztina az Egyenlő.hunak köszönhetően mindent megkapott, ami efféle esetben egy munkavállalónak jár.”